Az ember társas lény. Más emberekhez kötődik érzelmi szálakkal, amit néha barátságnak, szeretetnek vagy szerelemnek lehet nevezni. Egy csoport legalább két emberből áll. Az első csoport, amihez valaki tartozik a születésétől kezdve, a csecsemő és az anya csoportja. Utána mind több csoporthoz tartozik valaki, melyek először kisebbek, utána nagyobbak.

F. de Saussure strukturálisan úgy határozta meg a nyelvet, mint a kommunikációhoz használt jelrendszert. A jeleket önkényesen hozzák létre, a nyelv társadalmi jelenség. A nyelvnek két alapvető funkciója van: kommunikáció és identitás. A kommunikációs és nyelvi aspektussal más fejezetekben fogunk foglalkozni. Itt az identitásra kerül sor.

Egy csoport fő követelménye, hogy meg tudja különböztetni a tagjait másoktól, a kívülállóktól. A csoport tagjai egy nyelvet beszélnek a csoporton belül, és csak azok használják ezt a nyelvet magas fokon, akik oda tartoznak. Így a nyelv a fő tényező, ami alapján meg lehet különböztetni, hogy valaki a csoporthoz tartozik vagy sem, a legtöbb esetben azt is, hogy milyen más csoporthoz tartozik még.

A nyelveket fel lehet osztani emberi és nem-emberi (állati, gépi ...) nyelvekre. Az emberi nyelveket az emberek használják az egymás közötti kommunikációban. Minden emberi nyelv természetes és egyúttal mesterséges is. Mesterségesek, ugyanis önkényes (mesterséges) jeleket - szavakat - használnak, melyeket az ember hozott létre. Mindnyájan természetesek a mély nyelvtani szerkezetük miatt. Az a tény, hogy bármelyik emberi nyelvet bárki meg tudja tanulni, bizonyítja, hogy mindnyájan természetesek.

Az olyan nyelvek, mint az eszperantó, a pidzsin és kreol nyelvek normális emberi nyelvek, ugyanúgy, mint az etnikus nyelvek, nyelvjárások és a beszéd más formái. Az alapvető követelmény, hogy egy nyelvi rendszer emberi nyelv legyen, egy közösségben folyó rendszeres használat.

Az emberek kitalálták az írást és az államot, majd az államok állami nyelveket hoztak létre, melyek abban különböznek a többi spontán beszélt nyelvtől, hogy szabályozták őket. A köznyelveknek vannak helyesírási és kiejtési normái, írott formája, nyelvtana és szótárai. Ezért itt a változások lassabbak, mint a spontán nyelvben.

Minden ember egyidejűleg több csoporthoz tartozik (mint család, város, terület, nemzet, vallás, filozófia, baráti kör stb.). Minden csoport kifejleszti bizonyos fokig a saját nyelvváltozatát, mely elhatárolja őket a többiektől. Így mindenki gyakorlatilag több nyelvváltozatot beszél (több regisztere van), még hogyha nem is tud róla. Az emberek természetszerűleg többnyelvűek.

Minden nyelv a csoportján túlmenő, szélesebb körű használatra is tör, arra, hogy a szomszédos csoportok is használják a csoportok közötti kommunikációban. Ilyen értelemben bizonyos nyelvek tovább nőnek a beszélőik általános ereje miatt (gazdasági, katonai és egyéb területen), továbbá a kultúrájuk ereje és vonzása miatt (kulturális termékekhez tartozik a művészet, oktatás, vallás, szórakoztató ipar ....), nemzetközi nyelvekké válnak, melyeket szélesebb körben használnak.

A legerősebb nyelvek a legkiterjedtebb nemzetközi használatra törnek. Több nemzetközi nyelv létezik. Az angol domináns pozíciója ellenére, világszerte sok ember nem beszéli. A orosznak továbbra is nemzetközi szerepe van a volt Szovjetunió területén, a spanyolnak Latin-Amerikában (Brazílián kívül), a franciának pedig sok országban, az ún. Frankofóniában, a kínainak a Kína körüli hatalmas területen. Különböző diaszpóra nemzetközi nyelvet használnak olyan népek, amelyeknek nincs saját területük, mint például a cigány nyelvet és a szintit, a hébert, mielőtt Izrael létrejött, eszperantót stb.

Azoknak az államoknak, melyek több etnikai csoport vagy nemzet egyesítésével jöttek létre, szükségük van egy semleges új nyelvre, hogy kifejezzék a közös identitásukat, mint például az indonéz nyelv Indonéziában. Ha a legbefolyásosabb népcsoport nyelvét alkalmazzák erre a célra, az állam általában rövid életű (pl. a volt Szovjetunió, Jugoszlávia, stb.), ha megmarad, akkor hosszú távú instabilitás jellemzi.