Bevezetés

A román szót néha általánosabb értelemben is használják, amely négy nyelvet, illetve nyelvjárást foglal magában: a dákorománt, az arománt, a meglenorománt, és az isztrorománt. A négy nyelv, amelyek esetében a kölcsönös érthetőség elég nehézkes, annak az újlatin nyelvváltozatoknak az utódai, amelyeket a Duna északi és déli oldalán beszéltek, mielőtt még a szláv törzsek betelepültek a Dunától délre fekvő területekre. Ezt a négy nyelvet keleti román nyelvekként is szokták emlegetni. Ha a román elnevezést ebben a bővebb értelemben használjuk, akkor a tulajdonképpeni román nyelvre a dákoromán elnevezést kell használnunk.

Történelem

A román nyelv a vulgáris latin nyelvből ered, amely az időszámításunk kezdete utáni első évszázadok során honosodott meg Daciában. A keleti román nyelv történetének a 3. század és a proto-román nyelv 10. századig történő kialakulása közötti szakaszát, amikor a terület a Bizánci Birodalom befolyása alá került, nem ismerjük.

A román nyelvet a középkor során nem dokumentálták, csak a 16. században jelenik meg a történelmi feljegyzésekben.

A legrégebbi fennmaradt román nyelvű dokumentum Neacșu levele (1521), amelyet cirill betűkkel írtak. A cirill ábécé használata (a latin írás használatával párhuzamosan) 1860-ig, a latin betűs román helyesírás hivatalos bevezetéséig tartott.

Rokonság a moldvai nyelvvel

Az 1924-ben megalapított Moldovai Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaságban erősen támogatták azt az elképzelést, hogy a moldvai a romántól független nyelv. Ehhez az is hozzátartozott, hogy az íráshoz a cirill ábécét használták. 1932-ben azonban hivatalosan áttértek a latin betűs írásra, és a helyesírás megegyezett a standard románnal. Ez a trend 1938-ban ismét megfordult, amikor újra hivatalossá tették a cirill írásmódot. Ez így maradt 1940 után a Moldovai Szovjet Szocialista Köztársaságban is (amelyhez hozzátartozott Besszarábia is, amit 1940-ben csatoltak át Romániától). 1989-ben azonban ismét a latin írást tették hivatalossá (amely ismét megegyezett a román helyesírással). 1991-ben a köztársaság nevét Republica Sovietică Socialistă Moldovenească-ról (Moldovai Szovjet Szocialista Köztársaság) Republica Moldova-ra (Moldovai Köztársaság) változtatták.

A különvált Dnyeszter Menti Moldáv Köztársaságban még mindig a cirill írást használják, a nyelvet pedig moldávnak hívják.

Nyelvtan

A román az egyetlen újlatin nyelv, amelyben enklitikus (simuló) határotott névelő van, ami azt jelenti, hogy a névelőket a főnév végéhez csatolják hozzá (mint a skandináv nyelvekben, a bolgárban és a macedónban), ahelyett, hogy a főnév előtt állnának (proklitikus névelő). A többi újlatin nyelvhez hasonlóan a román nyelv névelői is a latin mutató névmásból alakultak ki.

A román főneveknek háromféle nemük lehet: hímnem, nőnem és semlegesnem. A semlegesnemű főnevek egyes számban hímneműként, többes számban nőneműként viselkednek. Ez különbözik a latintól, ahol a semlegesnemű főnevek külön csoportot alkottak.

Azok a főnevek, amelyek a szótári alakjukban (egyes szám, alanyeset, névelő nélküli alak) mássalhangzóra vagy az -u magánhangzóra/félhangzóra végződnek, általában hím- vagy semlegesneműek. Ha -ă-ra vagy -a-ra végződnek, akkor általában nőneműek.

A román nyelv az alábbi öt nyelvtani esetet örökölte a latin nyelvből: alanyeset, birtokos eset, részeshatározói eset, tárgyeset és megszólító eset. Alakilag az alanyeset és a tárgyeset egyforma alakú a főneveknél, ugyanúgy a birtokos esetnek és a részeshatározói esetnek is ugyanaz az alakja (azonban az esetek alakja különböző a névmásoknál). A megszólító esetet általában csak olyan, embereket vagy tárgyakat jelölő főneveknél használják, amelyeket gyakran használunk közvetlen megszólításnál. Manapság azonban egyre inkább terjed az alanyeset használata ebben a szituációban.

Nyelvtörők

• Pipotele priponite în panoplia paralelipipedelor pompau pipăind pampoanele laptopurilor.
• Mormolocii momiți mimetic comemoraseră ramificațiile milimetrice în magazin în dendometacinul lucidității memorialisticii înmărmurite numismatic.
• Am o vâjâitoare care vâjâie ca un avion vâjâitor. Vâjâie tare vâjâitoarea, dar mai tare vâjâie avionul vâjâietor.
• Când am zis c-am zis c-om zice, că tu zici c-am zis c-om zice, nici n-am zis c-am zis c-om zice, da tu zici c-am zis c-om zice.
• Știu că știu că știu că-i știucă şi mai știu că știu că muşcă.